TOP-5.3.1-16-SB1-2017-00016

A projekt összefoglalása

Projektünk elsődleges célja, hogy a célterület településeinek közösségi kezdeményező- és cselekvőképességét fejlessze, erősítse a közösségi szerepvállalást, ezáltal elősegítse az életminőség javulását, a település népességmegtartó erejének növelését, a hátrányos helyzetűek és veszélyeztetettek helyzetének esélykiegyenlítő javulását.

 A projekt célterülete: Mándok, Tiszabezdéd és Záhony települések közigazgatási határai által lehatárolt terület.

A projektben tervezett közösségfejlesztő és egyéb tevékenységek, akciók, programok, és események eredményeként fejlődik a közösség tagjainak egymás iránti felelősségtudata, a helyi civil társadalom megerősödése segíti a helyi közösségi konfliktusok megoldását és az önálló cselekvési képességek erősítését, erősödik a civil aktivitás, kialakulnak, illetve megerősödnek a szükséges kompetenciák, az önkéntesség, a helyi identitás, valamint a településhez, településrészekhez, térséghez való kötődés.

Így a felhívás céljai és elvárt eredményei tükröződnek vissza helyi szinten.

A projekt a következő önállóan, illetve önállóan nem támogatható tevékenységből áll: Önállóan támogatható tevékenységek – A Közösségfejlesztési folyamatok kezdeményezése és megvalósítása, közösségek részvételével megvalósuló felmérés és tervezés, a település közösségi tevékenységének történeti feltárása és a lakosság számára elérhetővé tétele, közösségi akciók, tevékenységek, események, programok, folyamatok megvalósítása, meghatározó dokumentumok áttekintése és amennyiben releváns megújítása, közösségi információs pont kialakítása és a közösségfejlesztési folyamat szakmai minőségének biztosítása – képzések és tapasztalatcserék lebonyolítása

Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek – infokommunikációs akadálymentesítés (honlap akadálymentesítése), nyilvánosság biztosítása (közösségi oldal létrehozása, C típusú tájékoztató tábla kihelyezése, kommunikációs célra alkalmas fotódokumentáció készítése, TÉRKÉPTÉR feltöltése a projekthez kapcsolódó tartalommal)

Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek – eszközbeszerzés, bűnmegelőzést és közbiztonság javítását segítő programok, közlekedésbiztonsági programok, a felhívás 3.4 pontjában előírt feltételek teljesülése.

Általános elvárások:

1. A tervezés és megvalósítás során a módszertani útmutató szerinti közösségi munkamódot alkalmazzuk, minél szélesebb lakossági kört kívánunk bevonni.

2. Az előkészítő szakasz eme részében a Megalapozó dokumentum elkészült, amely benyújtásra került.

3. A közösségfejlesztési folyamat 500-15000 fő közötti lélekszámot érintő célterületen valósul meg.

4. A programok lebonyolítására az előkészítést követően 36 hónapos időszakot biztosítunk.

5. A tevékenységeket koncepció mentén terveztük.

6. A tevékenységeket a fejlesztési célokhoz kapcsolódóan adtuk meg.

7. A programok résztvevői a kérelemben megjelölt célcsoport tagjai.

8. Biztosítjuk, hogy a tevékenységek a helyi cselekvési terv elkészítésének módszertani iránymutatásai alapján kerülnek kidolgozásra, elkészül a rendezvénynaptár is.

9. A település egyéb stratégiáival (ITS, HEP, stb.) a projekt céljai összhangban vannak, a Megalapozó dokumentumban részletesen kifejtésre kerülnek.

10. A hivatkozott felhívásokkal kapcsolatos kérelmek tevékenységeitől jelen projekt elhatárolásra került.

11. Nem releváns 12. Az OVIMOR adatszolgáltatási kötelezettségnek eleget teszünk.

13. A tevékenységek a megvalósítás során szükség szerint aktualizálásra kerülnek.

Közösségfejlesztési folyamatok kezdeményezése és megvalósítása tevékenység tevékenységelemeivel kapcsolatos elvárások:

1. A közösségek részvételével megvalósuló felmérés és tervezés feltételeinek megfelelünk.

2. A történeti feltárás és elérhetővé tétel megvalósul, a szükséges együttműködéseket kialakítjuk.

3. A közösségi akciók, tevékenységek, események, programok, folyamatok megvalósításában az itt megjelölt feltételeket betartjuk.

4. A közösségfejlesztési folyamatról tájékoztató közösségi információs pontot alakítunk ki.

5. A közösségfejlesztési folyamat szakmai minőségét biztosítjuk a)- g) pontoknak megfelelően.

Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységekre vonatkozó elvárások:

1. Infokommunikációs akadálymentesítés esetén megfelelünk a „Segédlet a közszolgáltatásokhoz és egyéb szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megteremtéséhez” c. dokumentum előírásainak.

2. Nyilvánosság biztosítása az ÁÚF c. dokumentum 10. fejezete alapján

Választható, önállóan nem támogatható tevékenységekkel kapcsolatos további elvárások:

1. Bűnmegelőzést és közbiztonság javítását segítő programok esetében a feltételeknek megfelelünk.

2. Közlekedésbiztonsági programok esetében a feltételeknek megfelelünk. A vonatkozó Esélyegyenlőségi és környezetvédelmi szempontok érvényesítésével kapcsolatos elvárásoknak megfelel a projekt.

Konzorciumvezető

Kárpát-medencei Magyarokért Egyesület a Kárpát-medencei Magyarokért Egyesület megalakulása óta többek között tudományos és ismeretterjesztő szabadegyetem szervezésével, filozófiai, demokráciafejlesztő és népszerűsítő előadássorozatok szervezésével foglakozott. Az előadásokat videóra rögzítette és terjesztette. Emellett az általános – és középiskolásokkal jelentős történelmi helyszíneket, várakat, városokat keresünk fel, ahol helyi történészek segítségével rekonstruáljuk az egyes magyar történelmi eseményeket.

Különösen fontosnak tartjuk a partiumi Szilágy megyei magyar szervezetekkel, egyházakkal kialakult jó együttműködés folytatását, ezzel is segítve a szilágysági magyarságot identitástudata megőrzésében. Szervezetünk folytatni szeretné a Kárpát-medencei kulturális programját, melynek keretében a Kárpátokban élő szórvány magyarság részére juttatja el az értékes magyar kultúrát.

Az Egyesület közelmúltban szervezett tevékenységei: Kárpát-medencei magyar kulturális örökség részét képező történelmi helyek, várak, csatahelyszínek természetjárással egybekötött felkeresése, a történelmi eseményről való megemlékezéssel egybekötve. Emellett egyesületünk kulturális csereprogram keretében székelyföldi magyar kulturális témájú színdarabok (Wass Albert est, Nyírő József: Hallhatatlan élet) több magyarországi nonprofit turnéját szervezte, segítette a Szatmár- beregi térségben valamint Budapesten. Népszerű volt életmód táborunk is, amelyet főiskolások és egyetemisták körében szerveztünk. A tábor az egészséges életmódot népszerűsítette a fiatal felnőtt korosztályban. A Kárpát-medencei Magyarokért Egyesület jelenleg egy nagyobb projekt megvalósításán dolgozik. A “Szűresd a családot!” program keretében a szatmári térségben (a romániai oldalon is), aktív egészségügyi prevenciós tevékenységet végzünk (honlap címe: szuresdacsaladot.hu). Ennek keretében 20.000 darab tájékoztató füzetet készítettünk, melynek terjesztése folyamatos. Emellett a tanuló és fiatal felnőtt korosztálynak személyiségfejlesztő, valamint médiaismereti és médiahasználati programokat is szervezünk oktatással egybekötve.

Konzorciumi partnereink

Tiszabezdéd község önkormányzata 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Záhonyi-járásban, 5 km-re a záhonyi magyar-ukrán határátkelőtől. A község polgármestere Daku Attila. A teljes népesség 1 889 fő (2015-ös népszámlálási adatok alapján).

A község nevezetes az ott talált honfoglalás kori tarsolylemez miatt. 

Mándok város önkormányzata

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye északkeleti részén, a Nyírségben fekvő település, város. Polgármestere Pekó László. Népessége 4143 fő (a 2015-ös népszámlálási adatok alapján.) A város Záhonytól 14,5 km-re található, vonattal elérhető a Mátészalka-Záhony vasútvonalon.

Záhony város önkormányzata

Záhony város a magyar-ukrán határnál, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Rétközben, Magyarország északkeleti csücskében helyezkedik el, a Záhonyi járás székhelye. A városnál változik a Tisza folyása északiról délnyugatira.

Polgármestere Helmeczi László. A teljes lakosság 4236 fő (2018-as népszámlálási adatok alapján.)

A pályázat egyéb adatai

Pályázó neve: Kárpát-medencei Magyarokért Egyesület
Projekt megnevezése: Megmaradni, itt maradni – összetartozás erősítése Záhony, Tiszabezdéd és Mándok közösségeinek fejlesztésével
OP név: TOP
Pályázati kiírás megnevezése: TOP-5.3.1-16-SB1 – A helyi identitás és kohézió erősítése
Projekt helyszíne (régió): Észak-Alföld
Projekt helyszíne (megye): Szabolcs-Szatmár-Bereg
Projekt helyszíne (település): Záhony
Megítélt összeg: 54 981 488 Ft
Támogatás aránya: 100
Támogatási döntés dátuma: 2018.10.31
Forrás: ESZA
Ország: Magyarország
Beavatkozási kategória: Az aktív befogadás, többek között az esélyegyenlőség és az aktív részvétel előmozdítása, valamint a foglalkoztathatóság javítása érdekében, A fenntartható város-/vidékfejlesztés egyéb integrált megközelítései, Egyéb, meg nem határozott szolgáltatások, Nem alkalmazható, Vissza nem térítendő támogatás
Uniós társfinanszírozási ráta: 84,999999 – ESZA
Projekt összköltség: 54 981 488 Ft
Megvalósítás kezdete:2018-12-31
Megvalósítás vége:2022-09-29